A KÖR II.

A kör először is egy kiterjedéssel rendelkező pont, részesül annak tökéletességéből. Így a pontnak és a körnek közös szimbolikus sajátosságaik vannak: tökéletesség, egyszerűség, a megosztottság és különbségtétel hiánya… Ha már nem az ősi pont rejtett tökéletességeit szimbolizálja, a kör jelképezheti a teremtett határokat is, másképpen fogalmazva, a világot, ahogyan elválik princípiumától. A koncentrikus körök a lét fokozatait jelképezik, a teremtett hierarchiákat. Ezek együttesen jelenítik meg az egyetlen és meg nem nyilvánuló lény egyetemes manifesztációját. Mindebben a kört oszthatatlan teljességében látjuk… A körmozgás tökéletes, megváltoztathatatlan, kezdet és vég nélkül való, változások nélküli; ez teszi lehetővé, hogy az időt jelképezze. Az idő úgy definiálható, mint egymással egylényegű pillanatok folyamatos és változatlan egymásra következése… A kör így az eget is szimbolizálja, a körkörös és eltéríthetetlen mozgással…

Az értelmezés másik szintjén maga az ég válik szimbólummá; a szellemi, láthatatlan, transzcendens világ szimbólumává. De közvetlenebbül a kör a kozmikus eget szimbolizálja, különösen a földdel való kapcsolataiban. Ebben a kontextusban a kör szimbolizálja az ég tevékenységét, dinamikus beilleszkedését a világmindenségbe, kauzalitását, gondviselő szerepét, példaszerűségét. Ebből eredően a teremtés felé forduló isteni erő szimbólumaihoz csatlakozik, amelyeknek életét megteremti, szabályozza és rendezi. Filozófusok és teológusok írásai szerint a kör nemcsak változatlanságában szimbolizálhatja az isteni erőt, hanem szétáradó jóságában, mint minden dolog eredete, létfenntartója és betetőzése; a keresztény hagyomány azt mondaná: mint alfa és omega. (forrás)

képek: Gyulavári Tímea